Bőrtok (Beliczay Márton) úgy fogalmazott a szombat reggeli kormányosin, hogy reméli, soha többé nem kell megrendezniük ezt a versenyt :D. Ez a kívülállók számára így brutálisan hangzó mondat a konteksztusába helyezve azonnal érthetővé válik, hiszen mind reméljük, előbb-utóbb magához tér a Velencei-tó. Mert az Építők Kupa Balatonra költözése egy kényszermegoldás.
Habár, ha ilyen a „kényszer”, azt azért el tudnám viselni. A Tihanyi Hajós Egylet kikötője objektíve a Balaton egyik, hanem A! legcukibb, leglazább, legcsaládiasabb, legjobb hangulatú kikötője. Eleve a helyszín, a fekvés gyönyörű, de a házigazda csapat teszi tényleg a kedvenc kikötőmmé.
Az első versenynap lengő erejű és irányú szeleiben Földvár előtti vízen kipróbáltunk egy téglalap alakú pályát: Rajt után szokásos cirkáló szakasz szél felé, aztán erre merőlegesen egy rövidebb, félszeles szakasz, ami újabb 90 fokos forduló után hosszú hátszélre fordul, végül a négyszög bezárul egy utolsó félszeles szakasszal.
A vízen és a partközelben természetesen már érezhető volt a szezon vége. A megszokottnál valamivel visszafogottabb érdeklődést és a kisebb létszámot elsősorban az magyarázta, hogy ez a verseny időben pont a Garda-tavi regatta és a spanyolországi Finn Masters Európa-bajnokság közé ékelődött be, így érthető módon több versenyző is távol maradt a nemzetközi utazások és felkészülések miatt.
Ennek ellenére a jelenlévők számára rendkívül hangulatos és tartalmas hétvége kerekedett. Sipinek külön jólesett, hogy így az év végén még bevállaltam ezt a hétvégét, és a klubunk is képviselve volt.
A második napon aztán „szokásos” up & down futamokat teljesítettünk, ez a pálya már a keleti oldalon, Tihany és a Füredi-öböl között lett kijelölve az induló 7-10 csomós szél után 12–16 csomóra erősödve, erős hullámzással magas hullámokon, amik hátszeles szakaszokon jól meg is tréfáltak párszor.
A hajó a vitorlacsere után sokat javult, a bőszeles instabilitást viszont még nem sikerült megoldanom. A felejthető szombat után vasárnap egész biztatóan alakult, jó oldalakat választottam, de sajnos a mit krajcban esetleg felépítettem, azt mind eldobtam a hátszeles „szerencsétlenkedésemmel”. Rengeteg munkám és feljődnivalóm lesz a hajóban mozgással és általában a hajókezeléssel, ezért is várom nagyon a koratavaszra tervezett edzőtábort!
Az utolsó futamban hátszélben egy hosszú hullámról leszörfözés végén felborultam. A nagy hullámzásban a hajó visszaállítása, a hajóba visszajutás, kitisztázás, víz ürítés után még becsületből befutottam, így nem lett „betűs futam”. Ennek azért lett jelentősége, mert bár csak négy futam volt, a kiejtő futam, valamint a visszalépések miatt így Masters kategóriában felfértem a dobogó második fokára.
Köszönjük a szuper rendezést és gratulálok a helyezetteknek!
Alig várom a 2027-es folytatást! 🙂
– Repei Tamás MMVSC
Finn osztály abszolút:
| 1. | Rácz Bence Zsolt | HUN 18 | 4 |
| 2. | Ainslie Ian Richard | RSA 1 | 5 |
| 3. | Huszár Géza | HUN 51 | 6 |
| 4. | Kálóczy Szebasztián | HUN 3 | 11 |
| 5. | Mónus Gyula András | HUN 972 | 14 |
| 6. | Kardos Szabolcs | HUN 78 | 15 |
| 7. | Csányi Zoltán | HUN 150 | 21 |
| 8. | Gaál Csaba Levente | HUN 181 | 23 |
| 9. | Marton István | HUN 12 | 25 |
| 10. | Várnai Levente | HUN 280 | 26 |
| 11. | Sipos Péter | HUN 2 | 30 |
| 12. | Kloiber László | HUN 67 | 31 |
| 13. | Demeczky Mihály Zoltán | HUN 6 | 36 |
| 14. | Rátosi Ernő Péter | HUN 777 | 36 |
| 15. | Varga Attila | HUN 961 | 37 |
| 16. | Ujvári Gábor | HUN 111 | 37 |
| 17. | Repei Tamás | HUN 44 | 45 |
| 18. | Gera Csaba | HUN 23 | 49 |
| 19. | Nagy Zoltán | HUN 123 | 58 |
| 20. | Mandász Gábor | HUN 511 | 63 |








